KIUTAK 2008
KIUTAK 2008
Utazó propaganda-kiállítás
A Szobrászatért Alapítvány, a Hulladék Munkaszövetség és az Öko-Pack Kht. a Reneszánsz Év 2008 Programiroda megbízásából utazó kiállítást készített, összekapcsolván a művészetet és a környezeti szemléletformálást. A kiállítás három önálló műfajú, de eszmeiségében egymáshoz szorosan kapcsolódó egységből áll: az alkotások a felelőtlen fogyasztás rovására írható klímaváltozásra hívják föl a figyelmet, az Öko-Pack Kht. kiállítása a szelektív hulladékgyűjtés, a HuMuSz kiállítása pedig a hulladékmegelőzés terén bontja ki az okokat és mutat alternatív utakat az egyéni cselekvés lehetőségeire. A KIUTAk 2008 látható az alábbi helszíneken és időpontokban:
A Szobrászatért Alapítvány pályázatot írt ki olyan alkotások elkészítésére, amelyek a fenntartható fejlődés témáját dolgozzák föl: szemléletváltásra sarkallnak. A "fogyasztás reneszánszát" igyekszenek előmozdítani, azaz tudatosítani, hogy fogyasztási szokásaink megváltoztatásával mindannyian tehetünk valamit közös ügyünkért, a globális éghajlatváltozás megállításáért.
A határidőig 43 művész valamint csoport 85 pályaművet juttatott el a zsűrihez. Köztük éppúgy ott vannak az idősebb generáció ismert alkotói, mint a legfiatalabb művészek. Legfőképp installáció-tervek, dokumentációk érkeztek, de a pályázók között voltak olyanok, akik a táblakép hagyományos műfaját is propagandára alkalmasnak ítélték. A legtöbb műalkotás a hulladékprobléma és a márkákra épülő személyiség pályázati altémáját fogalmazta meg.
A KIUTAK 2008 rendhagyó kiállítás, amely a társadalom legszélesebb rétegeihez szól világos üzenettel: a fogyasztás zsákutcájából nyitandó kiutakat fogalmazza meg. A pályázat példája az esélyegyenlőségnek és a vállalt nyilvánosságnak, hiszen a kiírók sem a pályázók személyét, sem a pályamunkák technikáját illetően nem éltek megkötéssel. Az Alapítvány nyilvánosan zsűrizte a pályamunkákat, nem kötötte nevezési díjhoz a jelentkezést; a tizennégy nyertest pedig azonos mértékben díjazza.
A KIUTAK 2008 vándorkiállítás a Zöld Reneszánsz program részeként 2008 áprilisa és októbere között Magyarország régióiban: Győrben, Székesfehérváron, Szegeden, Debrecenben, Egerben és Budapesten lesz megtekinthető. A szervezők azzal, hogy a műveket nem az intézményi rendszeren belül, hanem azzal együttműködésben, de köztéren, egy félig zárt sátorban és előtte mutatják be, egy lépést tesznek a lakosság felé.
A művészeti alkotások együtt járják az országot a HuMuSz és az Öko-Pack Kht. kiállításaival, amelyek interaktív demonstrációs anyagokkal, hulladékos játszóházzal és a témát propagáló információs kiadványokkal a hulladékkezelés problémáira adnak válaszokat. Az újrafeldolgozásról, újrahasználatról és megelőzésről szóló kiállítások gyakorlati ötletek bemutatásával szeretnék ösztönözni és segíteni a látogatókat a környezetkímélőbb életmód megvalósításában.
A "Hulladékból Termék" című környezetvédelmi szemléletformáló kiállítás, amelyet az Öko-Pack Kht. hozott létre, a szelektív hulladékgyűjtés és a környezettudatos gondolkodás népszerűsítését tűzte ki célul. A tárlat olyan hazai termékeket mutat be, amelyek Magyarországon szelektíven gyűjtött és újrahasznosított hulladékokból készültek. A kiállítás már megjelenésében is tükrözi az újrahasznosított anyagok felhasználási lehetőségét, hiszen az installáció maga is kartonpapírból készült.
A HuMuSz interaktív tablói az otthoni és munkahelyi környezetvédelem, a házi komposztálás, valamint a környezettudatos vásárlás lehetőségeivel, továbbá a nyersanyagok pazarlásának problémájával foglalkoznak. A kiállításon mindenki "lemérheti" mennyire környezettudatos jelenlegi életmódja, és további ötleteket kaphat a "fogyasztás reneszánszának" megvalósítására.
A KIUTAK 2008 nyertes alkotásait a zsűri a Műcsarnok rendezvénytermében a szokással szakítva nyitott ajtók mögött választotta ki. A zsűri tagjai - Farkas Ádám, Dévényi István, Balás Eszter és Gábor Éva Mária a Szobrászatért Alapítvány kuratóriumából, valamint Bordács Andrea műkritikus, a Műcsarnok munkatársa és Csikai Mária, az Energia Klub programigazgatója - a következő műtárgylistát állították össze a KIUTAK 2008 utazó propaganda-kiállításhoz:
- ABDK Csoport: Red Carpet (Vörös szőnyeg)
- Asztalos Zsolt: Szomorú emberek chips
- Berek Anita: ...ahol az ég összeér a földdel...III.
- Bogdándy Szultán: Billentyűférgek
- Bojti Marci: Behajtani tilos és Kötelező haladási irány
- Eike: Múltvágás
- Hints: Imamalom a pozitív gondolatok szabad áramlásáért
- Horváth Csaba: GlooMYsunday
- Kasek Roland: ReCycle
- Kovách Gergő: Gólya
- Oravecz Tímea Anita: Négyszögletű Telep Erdő
- Pacsika Rudolf: Therapizmus
- Péli Barna-Galbovy Attila: Szinkron
- Várnagy Ildikó: Dian Fossey és a gorilla
További információ:
Paksi Endre Lehel, kurátor titkarsag@szobraszatert.hu
www.szobraszatert.hu
www.humusz.hu
www.okopack.hu
www.reneszanszev2008.hu




